Üdvözöljük a HVG Archívumában!

A keresés HVG Archívumában ingyenes, a cikkek teljes tartalmának letöltése regisztrált felhasználóink számára térítés ellenében lehetséges.

  • 30 napos korlátlan elérés: 3000 Ft, online bankkártyás fizetéssel
Az árak az áfát tartalmazzák.

A fizetéshez kérjük kattintson a kiválasztott cikkre.

Kérdéseit, javaslatait a archivum@hvg.hu e-mail címre várjuk.

HVG 1996/23 06.08. 88. Társadalom táblázat, keretes

A magyarországi fő-főügyészek

HVG 1996/23 06.08. 88. Társadalom cikk, keretes
Koronaügyésztől ÁVH-ügyészig

„Ha a politikától meghamisított kormánymeggyőződés irányíthatja a közvádat, az igazság is épp oly változó lesz, mint a politika, mely azt irányítja” – írta 1907-ben Vargha Ferenc későbbi koronaügyész. Ez a véleménye az 1871-es ügyészségi törvénynek azon a rendelkezésén alapult, amely szerint az ügyészség „közvetlenül az igazságügyi miniszternek van alárendelve”. Ezzel a honatyák amellett döntöttek, hogy az igazságügy-miniszter minden ügyész – köztük a legfőbb, a koronaügyész – közvetlen felettese, nemcsak felügyeleti, hanem akár egyes ügyekben is utasítási joggal. A koronaügyészek közül Vargha Ferenc mellett többen is – Halász Lajos, Finkey Ferenc, Mendelényi László – határozottan sérelmezték ezt. Finkey Ferenc 1935-ös koronaügyészi beiktatásakor a legfelsőbb bírói testület, a Kúria teljes ülésén ismételte el azt a korábban már a folyóiratokban is kifejtett nézetét, hogy az ügyészséget „éppen az igazságszolgáltatás pártatlansága érdekében fel kellene ruházni ugyanazzal a függetlenséggel”, amely a bíróságok számára megadatott.

A koronaügyészi tisztséget egyébként az 1871-es ügyészségi törvény hozta létre, de a posztot csak 1900-tól, a bűnvádi perrendtartás életbe léptetésétől töltötték be. Bár a koronaügyész számított a legmagasabb rangú ügyésznek, valójában kívül állt a hierarchikus ügyészi szervezeten. Nem felügyelte és nem is utasíthatta a többi ügyészt, e jogokat – az igazságügy-miniszter mellett – a királyi főügyészek gyakorolták.

Az igazságügy-miniszter utasítási joga ellentétben van a törvény egy másik helyével – állították a szoros kormányfelügyelet ellenzői –, amely szerint az ügyésznek kötelessége a törvények alapján eljárni, a tudomására jutott bűncselekmény miatt eljárást indítani, és megtagadni a vád képviseletét, ha meggyőződése szerint a cselekmény nem büntethető. Az utasítási joggal viszont a miniszter az ügyészt annak meggyőződése ellenére kényszeríthette vádemelésre, vagy éppen fordítva, a vád elejtésére. Meg is tette. „Az utasítás joga közönséges bűncselekményekkel szemben csak szórványosan gyakoroltatott – írta Halász Lajos későbbi koronaügyész 1918-ban –, inkább kifejezetten politikai, sajtó és az állam legfontosabb érdekeit sértő bűncselekményeknél nyer alkalmazást.”

A kormány az 1871-es törvényben eszközt is kapott a renitens ügyészek kordában tartására: az ügyészeket akaratuk ellenére is áthelyezhette. A parlamenti vitában a kormány képviselője azt válaszolta, hogy „ha véleménykülönbség támad a kormány és az ügyész közt, akkor ugyan a kormány mondhassa, hogy ezen ügyész nem fogja többé akaratát tolmácsolni”.

„A királyi ügyészség elnöke természetszerűen a feljelentést és annak kérdésében teendő intézkedésének tervezetét közölni fogja velünk, s akkor módunkban lesz az ügy érdeméhez hozzászólni s a kir. ügyészségnek a megfelelő direktívát megadni” – írta Szászy Béla igazságügyi államtitkár 1924-ben Bethlen István miniszterelnöknek egy politikai per kapcsán, amiből igazolva láthatták félelmüket azon jogászok, akik tartottak az ügyészségnek a kormány alá rendelésétől. Már egészen csekély ügyekben is beindult az igazságügy-minisztériumi gépezet, ha valaki kapcsolatot talált a vezetőkhöz. 1940-ben például egy földbirtokost perbe fogott az ügyészség, mert cséplőgépe szabálytalan tárolása miatt egy gyermek megsérült. A bíróság első fokon felmentette, az ügyész pedig fellebbezett. A földbirtokos kapcsolatot talált a minisztériumhoz, aminek az eredménye a főügyésznek írt levél lett, amely szerint „felkérem Méltóságodat, hogy a kir. ügyészség által a miskolci kir. törvényszék B.II.3174/1940-5. szám alatt kelt végzése ellen bejelentett felfolyamodást vonja vissza”. A levél fogalmazványára rávezették, hogy ezt az intézkedést az igazságügy-minisztériumi államtitkár utasítására küldték ki.

1945 után a koronaügyészi elnevezést megszüntették, attól fogva legfőbb államügyész vezette az ügyészi szervezetet. Az 1949-es alkotmány a parlament alá rendelte a legfőbb államügyészt, aki azonban az utasításokat az Igazságügyi Minisztérium mellett már az MDP-központból is kapta (holott „papírforma” szerint erre egyik szervezetnek sem volt semmi jogalapja).

A Legfőbb Ügyészség 1953-ban jött létre, a Szovjetunió nyugalmazott legfőbbügyész-helyettese útmutatása nyomán. Egyébként az egész új ügyészségi struktúra a szovjet modell átültetése volt, beleértve a Legfőbb Ügyészségen létrehozott különleges ügyek osztályát is. Ez törvényességi felügyeletet gyakorolt az államvédelmi szervek hatáskörébe tartozó ügyekben – vagyis lényegében mindenben, amiben csak akart –, illetve az ÁVH kezelésében lévő „letartóztató intézetekben”. E különleges ügyészosztály apparátusát az ÁVH embereiből állították össze, vezetője Bakos Pál államvédelmi ezredes lett.

RIBA ISTVÁN

NévHivatali időKoronaügyészHammersberg Jenő1900–1902Székely Ferenc1902–1910Pongrácz Jenő1910–1923Vargha Ferenc1923–1930Halász Lajos1930Magyar István1930–1934Gáll Endre1934–1935Finkey Ferenc1935–1940Timkó Zoltán1940–1944Mendelényi László1944–1945Legfőbb államügyészDomokos József1945–1953Legfőbb ügyészCzakó Kálmán1953–1955Nonn György1956Szénási Géza1956–1975Szíjártó Károly1975–1990Györgyi Kálmán1990–

Tárgyszavak

Műfaj:táblázat

Műfaj:keretes

Kulcsszó:ügyészség

Földrajzi név:Magyarország